Alapkőletétel

A hosszú hétvége utolsó napján csak sikerült haladnom, és bár reggel az ágyból kikecmeregve jóval többet terveztem, így utólag mégis azt kell mondjam, nem is keveset. Jelesen háromnegyed részben kész a pitch, már csak a vonalak hiányoznak.

A munkatervet az előző bejegyzésben már taglaltam, ezért itt most csak érintőlegesen térek ki rá - bár váratlan nehézségek természetesen akadtak, alapvetően nagyjából pont úgy működött minden, ahogy azt előzetesen elképzeltem (amiért nem győzök elég hálát rebegni a modellezők atyaúristenének, aki ezek szerint óvja a bolondok és vakmerők lépteit). Nézzünk inkább képeket!

Emitt rögtön a teafűvel részint beszórt felület látható. Sajnos ez okozta a legnagyobb gondot, mivel a cejgot egyrészt juszt se sikerült egyenletesen elosztanom a beenyvezett felületen, másrészt még annak is csak saccra a fele volt hajlandó ténylegesen megkötni, amit normálisan rámorzsoltam. Végül három rétegben kentem fel az egészet, végül már üresen maradt foltonként, centiről centire szenvedtem előre magam, négy tubus ragasztó meg az idealizmusom ment el rá.

 Közelről a textúra végül valami ilyesmi lett, mint ez a - részben befejezetlen - ultraközeli itten (na jó, ennél azért csinibb, pl. eleve nem feketéllenek ott a száradó ragasztófoltok, meg azért utólag az egyértelműbb hézagokat is kijavítgattam):

Hogy legyen összehasonlítási alapunk, az a bizonyos pár centis próbafelület, amiről még az első posztban írtam, kábé így néz ki (rajta egy még feltehetőleg jó ideig kifestetlenül sínylődő wight-tal):

Tudom, fényképen inkább spenót, mint gyep, de élőben, pláne kis felületen egész meggyőző, a terv pedig az volt, hogy ugyanezt nagyban is produkáljam. Lássuk, hogy sikerült!

Jelentem, a (tea)fű végül viszonylagosan egyenletesen felkerült, a megmaradt kopasz részeket nagyvonalúan figyelmen kívül hagytam, egyrészt mert a türelmem és a ragasztóm egyaránt elfogyott, másrészt meg amúgy sem szépen karban tartott golfpázsit benyomását akartam kelteni, hanem akkor már inkább egy széttaposott, feldúlt, szebb napokat látott mezőét (ami tök olcsó kibúvó a normális műgyep megvalósítására, cserébe tök jogos).

Jöhetett tehát az alapozó festés a már emlegetett rikító, papagájzöld temperával. Ebben és a továbbiakban Sz. (aki mérhetetlenül jófej módon nem hogy eltűri a hülyeségeimet, de még önként és aktívan részt is vesz bennük, ezáltal is bearanyozva a mindent, pedig amúgy igazán nem az a geek alkat) rengeteget segített, mint azt a mellékelt fénykép is alátámasztja.

(A miheztartás végett azért leszögezném, hogy nem a kulimunkát bíztam rá, vagyis nem neki kellett lepecsmegelnie az egészet, két ellentétes oldalról indultunk, majd középütt összeértünk. Beh szép!)

Amint ez az egész csuszpájz megszikkadt, bő vízben meglubickoltatott akrillal végigmentünk megint az egészen. Középre, a Line of Scrimmage-re, valamint a két végébe, a Touchdown-zónák környékére azt érzékeltetendő, hogy ezeken a területeken zajlanak a legdurvább harcok, és hát a fű ezektől bizony kitaposódik, barna, a maradék felületre pedig mohazöld szín került. A végeredmény - ami bár nem tökéletes, de első próbálkozásnak szerintem szerénytelenség nélkül tökre megteszi - ilyes lett:

A mező maga tehát kész, marad a vonalak felfestése - mint említettem, ezt majd sablon segítségével szeretném megoldani. A sablon maga félkész állapotban van, és nem is túl valószínű, hogy a következő másfél hétben hozzájutok a befejezéséhez, de eddig valahogy így fest:

A kis mezőjelölő kereszteket külön öröm lesz precízen kivágni, alig várom. A végeredményről mindenképpen beszámolok, amint hozzájutok, de az is előfordulhat, hogy addig lesz még poszt figurafestési sablonokról, elrettentő példaként évekkel ezelőtt kifestett orkokról, és/vagy az egész stadion alaprajzáról. De lehet, hogy nem!

Befejezésképpen meg tessék, egy Ripper Bolgrot (natürlich festetlenül) ahogy az új pálya pázsitján keménykedik, miközben a portás lekapcsolta körülötte a stadion világítását:

Kisvártatva folytatjuk!