Embertpróbáló feladat

Ahogy azt már pedzegettem, nemsokára neki szeretnénk látni az alapdoboz ember-csapatának (a továbbiakban "humik") kipingálásának. Úgy gondoltam, ehhez talán nem árt előzetesen érdemben agyalgatni a színeken - évekkel ezelőtt az orkokat mindenféle előzetes koncepció nélkül sikerült meggyaláznom, tán majd nem követendő példaként róluk is posztolok képeket, mielőtt acetonnal lemosnám és újrafesteném őket.
Szerencsére napjainkban bárki számára nyitva áll a lehetőség, hogy minimális rajztudás és valamilyen grafikus program birtokában viszonylag alacsony időbefektetéssel előzetesen tervezgessen, színeket próbáljon ki, így tettem én is (és teszek majd a továbbiakban is, a tegnapi Bolgrot kivételt jelentett).

Eredetileg nagyon szerettem volna elkerülni a hagyományosabb Games Workshop csapatszíneket, pláne a Reikland Reavers-ét. Nem azért, mert nem tetszenek, csak ha már kreatív hobbinak szentelem az időmet, jobbnak láttam volna nem előre adott sablonok alapján dolgozni. Végül azonban beláttam, hogy a) a működőképesebb színkombinációk nagyjából az alapdobozhoz adott Paint Guide-ban le lettek lőve, valamint b) az eredetibb megfejtésekhez igencsak trükköznöm kellene, kezdő festőként ez pedig nem feltétlenül vezet jó eredményhez.

Végül nagyjából a Reavers alapszínei (kék, sárga, arany, ezüst) mellett döntöttem, magát a dizájnt pedig igyekeztem egy kicsit megbolondítani az Averland Knights oldalanként színt váltó megoldásával. A színkombinációk között amúgy futott még a piros-kék, a fekete-sárga, piros-zöld, valamint a piros-sárga, ám ezeket ilyen-olyan okokból (leginkább, mert később lefestendő csapatokhoz jobban passzolónak gondolom őket) elvetettem.

Következzenek akkor a tervek, íme a Lineman és a Blitzer:

A Catcher és a Thrower pedig ilyesmik lesznek:

Maguk a rajzok különösebb művészi igény nélkül készültek (figyeljük meg a Catcher képből kilógó jobb kézfejét és a Thrower torz anatómiáját - újra lehetett volna rajzolni, de minek), a lényeg az volt, hogy az eredeti figurák főbb lefestendő felületeit visszaadják (ja, és ami itt szürke és sötétebb sárga, az a valóságban ezüst és arany lesz). Hétvégén talán már konkrét lefestett figurákat is tudok mutogatni, már ha tűrhetően sikerültek.

United colors of Benettroll

Ezúttal mellékprojekt!
A hétvégén alig volt időm, de azért szerettem volna valamit kreatívkodni, így a stadionépítést félretéve úgy döntöttem, festegetek egy kicsit a vasárnap kései óráiban. Hosszas beszámoló a folyamatról most egyelőre nincs, csak pár elég homályosra sikertelenedett kép.

Az előző poszt végén még pőre ólom-mivoltában lekapott Ripper Bolgrot-nak ugrottam neki, elsőnek ennyire futotta:

Alapozástól végeredményig durván hat óra kellett hozzá. Mint látszik, sokat nem eredetieskedtem, nagyjából a BB-szabálykönyvben látható fénykép színeit használtam. Bár a végeredmény elég durva és slampos, mi több, elég nyilvánvaló félrefestések és véletlen pacák is maradtak, egyrészt még tervezem csinosítgatni, másrészt mint első komolyabb figurafestésem eredménye egész elégedett vagyok vele.
Következőnek asszem megint nem stadion lesz, pláne, hogy a vonalsablont leteszteltem, és nem egészen úgy működik, ahogy gondoltam. Cserébe mivel Sz.-szel a hamarosan kezdődő szabink alatt neki szeretnénk esni az alapdoboz humi-csapatának kifestésének, addig valószínűleg még felpakolok terveket a leendő színösszeállításról.

Alapkőletétel

A hosszú hétvége utolsó napján csak sikerült haladnom, és bár reggel az ágyból kikecmeregve jóval többet terveztem, így utólag mégis azt kell mondjam, nem is keveset. Jelesen háromnegyed részben kész a pitch, már csak a vonalak hiányoznak.

A munkatervet az előző bejegyzésben már taglaltam, ezért itt most csak érintőlegesen térek ki rá - bár váratlan nehézségek természetesen akadtak, alapvetően nagyjából pont úgy működött minden, ahogy azt előzetesen elképzeltem (amiért nem győzök elég hálát rebegni a modellezők atyaúristenének, aki ezek szerint óvja a bolondok és vakmerők lépteit). Nézzünk inkább képeket!

Emitt rögtön a teafűvel részint beszórt felület látható. Sajnos ez okozta a legnagyobb gondot, mivel a cejgot egyrészt juszt se sikerült egyenletesen elosztanom a beenyvezett felületen, másrészt még annak is csak saccra a fele volt hajlandó ténylegesen megkötni, amit normálisan rámorzsoltam. Végül három rétegben kentem fel az egészet, végül már üresen maradt foltonként, centiről centire szenvedtem előre magam, négy tubus ragasztó meg az idealizmusom ment el rá.

 Közelről a textúra végül valami ilyesmi lett, mint ez a - részben befejezetlen - ultraközeli itten (na jó, ennél azért csinibb, pl. eleve nem feketéllenek ott a száradó ragasztófoltok, meg azért utólag az egyértelműbb hézagokat is kijavítgattam):

Hogy legyen összehasonlítási alapunk, az a bizonyos pár centis próbafelület, amiről még az első posztban írtam, kábé így néz ki (rajta egy még feltehetőleg jó ideig kifestetlenül sínylődő wight-tal):

Tudom, fényképen inkább spenót, mint gyep, de élőben, pláne kis felületen egész meggyőző, a terv pedig az volt, hogy ugyanezt nagyban is produkáljam. Lássuk, hogy sikerült!

Jelentem, a (tea)fű végül viszonylagosan egyenletesen felkerült, a megmaradt kopasz részeket nagyvonalúan figyelmen kívül hagytam, egyrészt mert a türelmem és a ragasztóm egyaránt elfogyott, másrészt meg amúgy sem szépen karban tartott golfpázsit benyomását akartam kelteni, hanem akkor már inkább egy széttaposott, feldúlt, szebb napokat látott mezőét (ami tök olcsó kibúvó a normális műgyep megvalósítására, cserébe tök jogos).

Jöhetett tehát az alapozó festés a már emlegetett rikító, papagájzöld temperával. Ebben és a továbbiakban Sz. (aki mérhetetlenül jófej módon nem hogy eltűri a hülyeségeimet, de még önként és aktívan részt is vesz bennük, ezáltal is bearanyozva a mindent, pedig amúgy igazán nem az a geek alkat) rengeteget segített, mint azt a mellékelt fénykép is alátámasztja.

(A miheztartás végett azért leszögezném, hogy nem a kulimunkát bíztam rá, vagyis nem neki kellett lepecsmegelnie az egészet, két ellentétes oldalról indultunk, majd középütt összeértünk. Beh szép!)

Amint ez az egész csuszpájz megszikkadt, bő vízben meglubickoltatott akrillal végigmentünk megint az egészen. Középre, a Line of Scrimmage-re, valamint a két végébe, a Touchdown-zónák környékére azt érzékeltetendő, hogy ezeken a területeken zajlanak a legdurvább harcok, és hát a fű ezektől bizony kitaposódik, barna, a maradék felületre pedig mohazöld szín került. A végeredmény - ami bár nem tökéletes, de első próbálkozásnak szerintem szerénytelenség nélkül tökre megteszi - ilyes lett:

A mező maga tehát kész, marad a vonalak felfestése - mint említettem, ezt majd sablon segítségével szeretném megoldani. A sablon maga félkész állapotban van, és nem is túl valószínű, hogy a következő másfél hétben hozzájutok a befejezéséhez, de eddig valahogy így fest:

A kis mezőjelölő kereszteket külön öröm lesz precízen kivágni, alig várom. A végeredményről mindenképpen beszámolok, amint hozzájutok, de az is előfordulhat, hogy addig lesz még poszt figurafestési sablonokról, elrettentő példaként évekkel ezelőtt kifestett orkokról, és/vagy az egész stadion alaprajzáról. De lehet, hogy nem!

Befejezésképpen meg tessék, egy Ripper Bolgrot (natürlich festetlenül) ahogy az új pálya pázsitján keménykedik, miközben a portás lekapcsolta körülötte a stadion világítását:

Kisvártatva folytatjuk!

Absolute Pitch

Bár a megvalósítás döcögősen halad, tervek már bőven vannak, asszem tehát ideje belecsapni a közepébe. Ahogy azt előző posztomban ígértem, kezdjük rögtön a legközpontibb, a legfontosabb elemmel, jelesen magával a játéktérrel, vagyis a Pitch-csöl. Hej.

Focit focipálya nélkül játszani ugyan lehet, de rendkívül sok beleképzelést igényel (és ugyanekkora mértékű vitatkozást von maga után), és mivel itt minden vadság ellenére versenysportról van szó, a megfelelő keretek kulcsfontosságúak. A Vérfoci esetén ezek a keretek adottak, jelesen van egy 15 x 26 mezőből álló felület, melyet hosszanti közepén az ún. Line of Scrimmage (magyarul kábé "búnyóvonal") szel ketté, kétoldalt, hosszában pedig 4 - 4 mező szélességében a Sideline-ok. Ezeknek a vonalaknak kiemelt stratégiai és taktikai jelentősége van magában a játékban, de ne szaladjunk előre, és inkább szorítkozzunk ehelyütt csak magára a tervezésre és kivitelezésre!

Első lépésként nyilvánvaló volt, hogy magát a pitch-et az eredeti dobozban található játéktáblához képest nagyjából méretarányosan, ha nem is pont méretre egyezően kell kialakítani - pár milliméteres csúszás eleve a vonalzós/colstokkos mérés csúszkálásai miatt borítékolható volt (amely csúszkálások nem mellesleg számtalan kurvaanyázós percet okoztak). Az egyes mezőket 2,9 cm-esnek szántam, a peremen maradó területeket 1 -1 cm-esnek. Azon kívül, hogy egy könnyed, teljes centivel elmértem magamat még a legkezdetibb tervezési fázisban, még az alapfelületként választott parafa is rendkívül porhanyós anyag, ami elvágáskor (hiába a preciziós sniccer, a vonalzó és az izommunka) további súlyos millimétervesztésekhez vezetett. Ezek elsőre nem is tűnnek vészesnek, de mikor a)-központi elem köré próbálsz L-alakban illeszkedő b)-, c)-, d)-, valamint e)-elemeket tervezni/kivágni, amiknek még egymáshoz is passzolniuk kéne, nagyon hamar azon kapod magad, hogy izé, így szétesik. Így szét. 

Lényeg, hogy így jutottam végül kínkeserves méricskélés során 2,8 cm-es mezőkig, és (oldalanként változóan) 1,5-től 1,8-ig terjedő peremterületekig. Erről amúgy majd bővebben az alaprajzot taglaló bejegyzésnél, egyelőre maradjunk csak a pitch-nél!

Eredetileg a pitch és az azt körülvevő épületek alapjait vékony, könnyen fűrészelhető falemezből gondoltam volna kivágni, de minekutána ilyet a sarki Obiban a lábamat lejárva sem találtam, végül beruháztam jó néhány, eredetileg irodai prezentációs célokat szolgáló parafatáblára (tudjátok, amire rajzszöggel mindenféle fontos agendákat lehet feltűzni). Ezeket külön öröm volt minifűrésszel/reszelővel/csavarhúzóval/foggalkörömmel kiszabadítani a gyárilag mellékelt keretből, de végül a rombolókedv diadalmaskodott. A veszett fűrészelés közben a szomszédos erkélyekről rosszallóan néztek, a kereteket meg elraktam későbbre, értékes faanyag az.

Ilyetén mód felszabadult rengeteg parafa, ami bár puha, porlós, de meglepően kevéssé törékeny, valamint a töredezett, rendszertelen alaptextúrája szerintem tök jó bármire: lehet fű, kő, deszka, fapadló, akármi - megfelelő dekoráció és festés esetén. Ezekből aztán nosza hajrá alapon íziben ki is vágtam a pitch és az azt ölelő épületek alapjait, majd hogy némi szilárdságot kölcsönözzek az egésznek, a frissen lezajlott költözésből megmaradt kartondobozokból vágtam és ragasztottam alá merevítő izét. Megjegyezném ezen a ponton, hogy mivel se a parafában, se a kartonban nem bízom, mint időtálló anyagban, idővel tényleg szeretnék az egész alá egy stabilabb faréteget ragasztani, de egyelőre így okénak tűnik.

A pitch alapja tehát viszonylag gyorsan és könnyen elkészült, maradt a kérdés, hogy miként varázsolunk ebből a kartonra ragasztott sivár parafabizbaszból hitelesnek tűnő focipályát. A teljes boldogsághoz kellett egyszer fű, vagyis legalábbis annak a benyomását keltő valami, továbbá a vonalak (úgymint Line of Scrimmage, Sideline, Touchdown, és ... ööö, igen, ennyi, ha az egyes mezőket nem számítjuk). Na most!

Okosítottam magam mindenféle külhoni stadionépítős fórumokon, pl. ezen, és ezek alapján arra jutottam, hogy a legjobb megoldás

a) először lefedni műfűvel vagy valami hasonlóval az egészet

b) véletlenül sem szabadkézzel, hanem lehetőleg előre kifarigcsált sablon alapján felfesteni a vonalakat.

A terv tehát a következő: a pitch-nek kivágott részt lefújni valami erdőszerű zöld festékkel (megtörtént), ezt vízben oldott pva-ragasztóval (végre találtam, halleluja) lekenni, erre egyenletesen teafüvet szórni. Ráragadt teafüvet világoszöld temperával lefesteni, száradás után mohazöld akrillal drybrush-olni. Eredmény: akár gyep is lehetne, hunyorítva!

Vonalak: megfelelően merev és festéket kevéssé áteresztő kartonra vagy hasonló tulajdonságú anyagra felvázolni magát a pályát, főbb vonalakkal egyetemben (megtörtént). Említett kartonból vonalakat és mezőjelölő kereszteket sniccerrel kivágni, kurva szórakoztató munka amúgy, nem unalmas, és még a bicepszedet sem fejleszti (részben megtörtént). Elkészült sablont vastag celluksszal vagy művészellátóban 50 Ft-ért kapható csipeszekkel a füvesített és lefestett pályára ráhelyez, fehér alapozóval (akár Citadel, akár Obiban vásárolt 1500 Ft-os fehér festékspréj, tökmindegy), lefúj, egyszer, kétszer, maximum háromszor. Sablon leemelése után remek kis Blood Bowl pitch - a többi innentől csak hab a torkán (a legyőzött ellenfélnek).

A gyakorlati megvalósítás idő hiányában még sajnos várat magára, amint sikerül, fényképekkel is alátámasztom az eddigieket, addig is ne kapcsoljanak el!

Aaaaaaand the ball is off!

Derűs napot mindenkinek ezen a borús, nyári fülledtségtől terhes estén! Bár a stadion egyelőre kong az ürességtől, kommentátori szerepemnek eleget téve azért elöljáróban ideordítanám, hogy a továbbiakban mire számíthatunk: a játék neve Vérfoci, az albioniak szerint, akik mintegy feltalálták, Blood Bowl, benne pedig tulajdonképpen tündék, törpök, orkok és az Öregvilág egyéb mesebeli alakzatai verik egymást cipósra holmi preparált gyesznóhólyag (egyesek szerint "labda") célba juttatásáért. Ez a cél az ellenséges csapat porig alázása, vagyis hát térfele.

A világon akadnak szép számmal szórakoztatóbb dolgok, de azért ez is fasza.

Okos, általános magyarázatok itten nem lesznek, ha már betévedtél a lelátóra, vagy tudod, miről van szó, vagy a fanatikus szurkolók úgyis agyonvernek. Na jó, itt egy prospektus az alapokról, ne szólj, hogy nem szóltam.
Cserébe lesz szó - első félidőben - egy remélhetőleg minden igényt kielégítő stadion építéséről, valamint a csapatunknak leginkább megfelelő színek kiválasztásáról - valamint később esetleg (ha a felhergelt, lincshangulatba került szurkolók ordításától egyáltalán lehet majd még érteni) csapatokról, taktikákról, egyéb kapcsolódó mókákról.

Vagyis: abszolút kezdő modellezőként/figurafestőként (valamint a kezdőnél csak egy fokkal jártasabb BB-játékosként) leginkább saját tanulási folyamatomnak gondolnám szentelni ezt a blogot, azon belül is amolyan werkblogként a nemrég megkezdett stadionépítős projektem dokumentálásának, később, illetve párhuzamosan pedig a figurafestésnek is. Ebből fakadóan valószínűleg szakavatottabb olvasók számára bőven akadnak majd triviálisnak tetsző, urambocsá fejfogós mozzanatok (ígérem, az elbaszásokat is ugyanolyan hűségesen igyekszem megörökíteni, mint a sikereket), ugyanakkor kicsit azzal áltatom magam, hogy a csetlés-botlásaim más, hozzám hasonlóan nulláról indulók számára tanulságosak lehetnek. Véleményt, kritikát, javaslatokat és tanácsokat bárkitől szívesen és előre is megköszönve várok a kommentekben, vagy akár magánban is.

Disclaimer: mivel idehaza szemmel láthatólag néhányan elég komolyan űzik a hobbit, és ezek többnyire még blogírásra is ragadtatják magukat, olykor (mint pl. kapásból a fenti bevezetőben) sunyin beszúrok majd egy-két odamutató linket. Az ilyesminek azonban semmiképpen nem az a célja, hogy idegen tollakkal ékeskedjek, inkább arra szeretnék csak rámutatni, az én kezdeti ugrabugrálásomhoz képest milyen szintekre lehet eljutni - a szóban forgóak amúgy idővel a "Kedvelt blogok" oldalsávban is kint lesznek, amint kitapasztaltam a szerkesztést, mert amúgy ja, blogírásban és -szerkesztésben is véresen amatőr vagyok.

Hogy az első poszt végére valami konkrétumról is legyen szó: az elmúlt másfél hetet nagyjából a pitch, azaz maga a játékpálya alapjainak összerakásával töltöttem. Erről a következő bejegyzésben hosszabban is szeretnék írni, most azonban csak annyi, hogy első nekifutásra sikerült relatíve normálisan kinéző műfüvet összehoznom, egyelőre csak egy kábé 2x3 cm-s, direkt próbafelületnek szánt parafadarabon: a lombzöld festéksprével lealapozott, beragasztózott felületre (a parafa textúrája amúgy is kellemesen darabos természetes talaj modellezéséhez) némi filterből kiszedett teafüvet (az ötletért külön hála whoisnot kollégának, lövésem nem volt, honnan szedek megfelelő finomságú törmeléket, a hivatalos műfű meg ugye drága) szórtam, majd miután rászáradt, előbb papagájzöld temperával kentem át az egészet, majd a végén vízben bőven megmártogatott mohazöld akrillal végigcsumpiztam. A végeredmény: a zöld legalább három árnyalatát felvonultató, távolról erősen fűre emlékeztető textúra, ami elviekben később a festett figurákat sem fogja agyonkarcolni, mint ahogy egyes fórumok szerint a homok tenné. Jól néz ki, na, fénykép majd lesz, ha ugyanilyen módszerrel lefedtem az egész pitch-et, remélem, 76 x 44-ben is jól mutat majd.

Ezen a ponton még röviden háborognék egyet azon, hogy másfél hét alatt többszöri próbálkozás után sem sikerült sehol pva-ragasztót szereznem, miközben az ember azt gondolná, hogy az könnyű. Na mindegy, majd hétfőn!

A továbbiakban igyekszem úgy friss posztokat írni, ahogy a projekt halad, de hát ilyenkor mindig ott van az a kettősség, hogy az ember vagy serénykedik, vagy pofázik. Mindenesetre maradjanak velünk, folytatjuk a közvetítést.

Első félidő, kezdőrúgás.